Do polovice poln kozarec vina
sem postavila pred svečo: tema je,
vonj po sveči - malo prej sem upihnila
druge sveče, da bi lahko opazovala
še bolj natančno: popolno in celovito.
Gledajoč skozi os kozarca, vidim
dve sveči oziroma natančneje eno
svečo in dva stenja, ki z medenim leskom
osvetljujeta vino z dveh strani.
Na sredini le sledovi prstov,
obris posušenih vodnih kapelj,
čeprav je tam sveča,
dobro viden valj iz voska,
za ogrodjem stekla, oddaljen za ped.
Če malce dvignem glavo,
zraste valj in zabrli konica
ognja do gladine vina,
in že gorijo na sredini in obodu
trije plameneči zublji.
Ogrodje kozarca projicira na
bel papir, na katerega pišem,
širok in oster, pozibavajoč se
snop svetlobe, raztezajoč se
v stožec, brž ko premaknem kozarec.
Na okrogli gladini vznikne
slika dogorevajoče sveče.
Kozarec se napolni z živim ognjem:
rumenim žarenjem v obliki tulipana,
da mi zaslepi oči.
Nenadoma se pred svetlobo
črno projicira negativ plamena: ob dotiku
z ognjem so steklo kroginkrog obdale saje.
Z nohti leno rišem valovite črte.
Utrujena sem. So besede kaj dorekle?
Medtem ko sem jaz pisala,
se je sveča topila, srknila sem
tudi nekaj vina - torej bi opis lahko
začela znova: noč, kozarec vina, plamen sveče.
(In čas.
Vedno preoblikuje končni izid:
končnega izida sploh ni.)
Nič za to. Popila
bom vino - lahko je in rezko - pomila
kozarec in šla spat,
sveča se bo tako ali tako ugasnila sama.
iz madžarščine prevedla Marjanca Mihelič
A félig tele borospoharat
egy gyertya elé állítom: sötét van,
gyertyaszag - épp az előbb fújtam el
a többi gyertyát, hogy az észlelés
még pontosabb legyen: hibátlan, ép.
A pohár tengelyéből nézve két
gyertyát látok, vagy pontosabban egy
gyertyát két kanóccal: kétfelől
világítják be a mézfényű bort,
s középen semmi sincs, csak ujjnyomok,
felszáradt vízcseppek körvonala,
pedig a gyertya ott van, látható
a viaszhenger a pohár üvegszára
mögött, tán félarasznyira.
Ha fejem apránként felemelem,
a henger megnő, és a láng hegye
felbukkan a bor felszíne mögött,
s már három láng ég: kétoldalt, középen.
A pohár szára ide-oda ingó
széles és éles fénypászmát vetít
a fehér lapra, amin írok, és
ha a poharat közelebb tolom,
a sávja rengő kúppá szélesül,
megjelenik a kerek felszínen
a fogyó gyertya képe, s a pohár
megtelik eleven lánggal: tulipán
formájú sárga izzás, a szemem
belekáprázik.
Hirtelen a láng
negatívja vetődik feketén
a fény elé: korom futotta el
az üveget, ahogy a tűzhöz ért.
Körömmel lusta csigavonalat
karcolok rá. Elfáradtam. Mire
elég a szó? Hisz amíg írtam ezt,
a gyertya kisebb lett, a borba is
belekortyoltam - kezdhetném megint
a leírást elölről: éjszaka,
pohár bor, gyertyaláng.
(És az idő.
Mindig módosít a végösszegen:
nincs is végösszeg.)
Nem baj. Megiszom
a bort - könnyű, fanyar - és elmosom
a poharat, és aludni megyek,
a gyertya úgyis kilobban magától.
